Keddi kalandok

2018.07.03

A reggeli angol kurzust ma egy idős ír férfi tartotta. A megszokott ír pörgősséggel ellentétben ő kicsit lassú volt, ami nem baj, mert legalább jobban értettem. A témák jók voltak, párokban voltunk ma is és egyszer volt párcsere. Egyszerű múltban beszéltünk a szokásainkról, a hazánk jó és rossz jellemzőiről.

A déli órát egy fiatalabb ír férfi tartotta, nagyon vidám és kedves, érdeklődő, nagyon szimpatikus volt, sokkal többet beszéltetett minket és írásbeli feladatok is voltak. Egy csoportos kvíz játékot az én csapatom nyert meg, hárman voltunk egy orosz és egy afrikai fiúval. Ma kiderült, hogy én vagyok a legidősebb ebben az angol csoportban, a többség 16 és 18 éves, nagyon meglepődtem, 20-22 éveseknek néztem őket. Attól tartok itt nem fogok tudni kiépíteni kapcsolatot külföldi iskolákkal, testvériskola szerzés céljából.

Az ebédszünet után 2 órakor találkoztunk az Alpha College előtt és az összes tanárral közösen mentünk a Trinity College-ba idegenvezetésre. Kiderült, hogy ebben a különleges régi könyvtárban forgatták a Harry Potter egyik jelenetét, és ezekből az ősrégi könyvekből úgy lehet olvasni, ha előre bejelentkezünk és egy szakember tiszta kesztyűben lapozza nekünk a könyv lapjait. A könyvtárhoz tartozó múzeumban megnéztük a híres kelták könyvét, mely a 9. század elején készült. Gyönyörű színesre festett lapjai vannak, különleges ábrázolásokkal.

A Trinity után néhány magyarral közösen elindultunk a hatalmas Phoenix parkba, ahol biciklit lehet kölcsönözni és azzal felfedezni ezt a zöld szigetet a nagyvárosban. Út közben rengeteget fényképeztünk a számunkra új városrészekben, továbbra is megállja a helyét az első napi benyomásom, miszerint minden utcában van egy középkori épület. Sajnos mire a parkba értünk bezárt a kölcsönző, ezért egy kis séta után leültünk egy fa alá, pihentünk, napoztunk és beszélgettünk szakmai dolgokról.

A hazafelé gyaloglás már nem esett annyira jól, ma is 9 km-t tettünk meg.

Szakmai eszmecsere a Phoenix parkban
Szakmai eszmecsere a Phoenix parkban
© 2018. Maklári I. István Általános Iskola Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el